Az utcákat túrják a vaddisznók a Balatonnál

Az utcákat túrják a vaddisznók a Balatonnál
Egész éves problémát jelent a Balaton környékén portyázó erdei állatok károkozása. Megoldás még mindig nincs, de a Balatoni Szövetség újabb egyeztetéseket folytatott az ügyben.

A nyaralók környékén lakmározó vadak gondot okoznak a Balatonnál, ez már régóta probléma. A helyzet máig nem javult, sőt, amióta kevés ember jár az üdülőtelepeken még nyugodtabb a portya. – Ősszel az érő gyümölcsök miatt járnak be a vaddisznók a nyaralókhoz – mondta újságírói kérdésre Hidvégi József, Fonyód polgármestere.

– Ilyenkor télen pedig élelmet keresnek. Szarvasokat is lehet látni, a róka pedig már lassan úgy él a lakott területen, mint a kutya.

Hasonló a helyzet a szomszéd településen Balatonfenyvesen is. A sonline.hu  több környékbelit is megkérdezett, a válasz pedig egyöntetű volt: több vaddisznó, esetenként nagyvad bukkan fel mostanság a porták közelében, mint a korábbi években. Vannak, akik etetik is őket, mert sajnálják a télen éhező állatokat.

A megoldást Hidvégi József szerint az jelentené, ha a vadátjárásos helyeket elkerítenék.

– Mi most kérünk árajánlatot kerítésre és valószínűleg fel is húzzuk – mondta a fonyódi polgármester. – Ismerjük azokat a helyeket, ahol a vadak járnak, ezért nem lesz nehéz. De a mi költségünk, holott véleményem szerint a vadászatra jogosultnak kellene a vadkárt megtéríteni. A városvezető szerint a vadászati törvényben hiba, hogy nem szerepel a belterületi vadkár passzus. Hozzátette: a Natura 2000-es területekről járnak be a vaddisznók. Ezeket tévesen sokan úgy értelmezik, hogy mivel védelem alatt áll, érinthetetlen. Pedig azokon is gazdálkodni kellene Hidvégi József szerint.

Közösen keresik a megoldást

Balassa Balázs a Balatoni Szövetség elnöke kérdésünkre azt közölte: már több egyeztetést folytattak a belterületi kártétel megfékezéséért. Ezért a területi vadászkamarák, a rendőrség és az önkormányzatok szoros együttműködésére van szükség. Az egész országra kiterjedő megoldási javaslatot az Országos Magyar Vadászkamara készíti el. Balassa Balázs leszögezte: rövid időn belül nem lesz új szabályozás, addig az önkormányzatoknak kell megoldani a problémát. Igaz a belterületi vadkilövést a legtöbb polgármester nem támogatja.

Az Agrárminisztérium sonline.hu-hoz eljuttatott válaszában azt írta az urbanizáció és az egyedszám növekedés mellett sok az elhagyatott terület is, ahol meg tudnak bújni az állatok. A szaktárca leszögezte: a hatályos vadgazdálkodási ágazati jogszabályok szerint a belterület nem a vadászterület része, ebből következően ott vadászati tevékenység nem folytatható.

A vadállománnyal kapcsolatos észrevételek elsősorban a Balaton nyugati medencéjének térségében jellemzőek. Itt részben – az egykori Nagybereki Állami Gazdaság területén, ahol korábban a Hubertus Agráripari Bt. gazdálkodott – a Balaton-felvidéki Nemzeti Park a vadászatra jogosult. Az Agrárminisztérium azt közölte: a vadgazdálkodás a korábbi években jellemzően éves szinten 60-80 millió forint közötti veszteséget termelt. Ezért az Igazgatóság megkezdte a vadgazdálkodási tevékenység átalakítását. Az ehhez szükséges infrastruktúrát alakították ki tavaly, s megkezdték a jelentősen túltartott nagyvad-állomány gyérítését is. Ezért is hoztak háromszor annyi gímszarvast és vaddisznót terítékre tavaly, mint 2017 előtt.

A fonyódi térségben vadászati tevékenységet folytató Csehi – Imrédi Vadásztársaság elnöke, Tavaszi József a helyzet nem látja drámainak. Véleménye asonline.hu-n olvasható.
Forrás: hirbalaton.hu


 

Gyorsan gazdára lelnek a Balaton-parti ingatlanok

Gyorsan gazdára lelnek a Balaton-parti ingatlanok

Továbbra sem torpantak meg a Balaton-parti építkezések, sőt nem egy kivitelezőnek még több munkája is lenne, de véges a kapacitás. A fővárosihoz hasonlóak a magyar tenger melletti ingatlanárak, Siófokon még az egymillió forintos négyzetméterenkénti ár sem ritka.
Használható szabályra várnak a drónpilóták

Használható szabályra várnak a drónpilóták

A Balaton remek terep a drónrepülésekhez, ki nem szeretné látni felülről a Balatont? Télen és nyáron hálás a téma, ezrek nézik meg a felvételeket pillanatok alatt. A felvétel készítéséhez szükséges szabályok kényszerű szigorításon mentek át.
Balaton-parti szállodákban üdült, majd meglépett

Balaton-parti szállodákban üdült, majd meglépett

A Marcali Járási Ügyészség nyolc csalás miatt emelt vádat azzal a 47 éves szolnoki férfivel szemben, aki úgy élt, hogy országszerte megszállt különböző hotelekben, majd fizetés nélkül távozott.
Késik az idei balatoni korcsolyaszezon

Késik az idei balatoni korcsolyaszezon

Még mindig nem fagyott be a Balaton, mert bár a hőmérséklet siettette a jégképződést, a múlt hét közepe óta fel-feltámadó erős szél mozgásban tartotta a vizet – jelezte a Magyar Időknek a Siófoki Viharjelző Obszervatórium vezetője.
Új technológia az iszapeltávolításban

Új technológia az iszapeltávolításban

Tavasszal munkába állhat a Balatonon az az új technológiával dolgozó, mobil lágyiszap-eltávolító és -víztelenítő berendezés, amelyet több mint két év alatt fejlesztett ki a Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt. az Unió 180 millió forintos támogatásával, összesen mintegy 350 millió forint ráfordítással – közölte a cég vezérigazgatója az MTI-vel.
Balatoni pecások, figyelem: februárban módosul a horgászrend

Balatoni pecások, figyelem: februárban módosul a horgászrend

Az idén sem emelkednek a balatoni horgászjegy-árak, a tó horgászrendje néhány pontban módosul - közölte Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója az MTI-vel.
Már januárban megindul a roham a balatoni szállásokért

Már januárban megindul a roham a balatoni szállásokért

A legnépszerűbb közösségi oldalon már most sokan keresik a balatoni nyári szállásokat. Jellemzően a kisgyerekes családok azok, akik már januárban lefoglalják a helyet.
Közel százan próbáltak tavaly engedély nélkül horgászni a Balatonon

Közel százan próbáltak tavaly engedély nélkül horgászni a Balatonon

Két kilométer felszedett halászháló, 11 bűncselekmény, 260 feljelentés, több mint ötmillió forint halvédelmi bírság: a balatoni halellenőrök tavaly is rendszeres folytattak vizsgálatot.
Mutatjuk a magyarok kedvenc nyaralóhelyeit

Mutatjuk a magyarok kedvenc nyaralóhelyeit

Mintegy 10 százalékkal nőtt a belföldi turizmus forgalma 2018-ban. Az 1-2 éjszakás foglalás volt továbbra is a sláger, utazásaink alkalmával jellemzően apartmanban, vendégházban vagy panzióban hajtottuk álomra a fejünket a Szallas.hu statisztikái szerint, és átlagosan 46 830 forintot fizettünk alkalmanként.
A túl enyhe tél nehezíti a balatoni nádaratást

A túl enyhe tél nehezíti a balatoni nádaratást

Bár itt a nádvágás ideje, az időjárás nem igazán alkalmas erre: sem a Balaton, sem a talaj nem kellően fagyott, így várhatóan az idén is csak a kívánt mennyiség töredékét lehet learatni – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.
Az utcákat túrják a vaddisznók a Balatonnál

Az utcákat túrják a vaddisznók a Balatonnál

Egész éves problémát jelent a Balaton környékén portyázó erdei állatok károkozása. Megoldás még mindig nincs, de a Balatoni Szövetség újabb egyeztetéseket folytatott az ügyben.
A vadmacska lett a hónap állata a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén

A vadmacska lett a hónap állata a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén

A vadmacska kapta a hónap állata címet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársaitól.