Balatonboglár

Déli part Balatonboglár

Balatonboglár
Balatonboglár város Somogy megyében, a Fonyódi járásban. A Balatonboglári borvidék központja. Balatonboglár a Balaton déli partján Balatonlelle és Fonyód városokkal szomszédos, a Székesfehérvár–Gyékényes-vasútvonal és az M7-es autópálya mentén található.

A város a vasúttól északra elterülő üdülő övezetre, a keleti részen fekvő Császtára, a Vár- és Kápolna dombokra, a kaposvári út körül elhelyezkedő lakó- és ipari területekre, a nyugati részen található lakó- és üdülőövezetre, valamint Szőlőskislak társközségre tagolható. 1940 és 1944 között itt épült fel és működött a Lengyel Gimnázium és Líceum, amely a lengyel menekültek gyermekeinek képzését szolgálta. Az iskola vezetője Varga Béla katolikus pap, a Nemzetgyűlés későbbi elnöke volt. Az iskola a magyarországi lengyelek fontos emléke, illetve emlékhelye. 1979. január 1-jével Balatonlellével összevonták, Boglárlelle néven. A rendszerváltás után helyi népszavazás alapján került sor a két település önállósodására.
Forrás: Wikipédia

Legfrissebb balatoni hírek

Gyorsan gazdára lelnek a Balaton-parti ingatlanok

Gyorsan gazdára lelnek a Balaton-parti ingatlanok

Továbbra sem torpantak meg a Balaton-parti építkezések, sőt nem egy kivitelezőnek még több munkája is lenne, de véges a kapacitás. A fővárosihoz hasonlóak a magyar tenger melletti ingatlanárak, Siófokon még az egymillió forintos négyzetméterenkénti ár sem ritka.
Használható szabályra várnak a drónpilóták

Használható szabályra várnak a drónpilóták

A Balaton remek terep a drónrepülésekhez, ki nem szeretné látni felülről a Balatont? Télen és nyáron hálás a téma, ezrek nézik meg a felvételeket pillanatok alatt. A felvétel készítéséhez szükséges szabályok kényszerű szigorításon mentek át.
Balaton-parti szállodákban üdült, majd meglépett

Balaton-parti szállodákban üdült, majd meglépett

A Marcali Járási Ügyészség nyolc csalás miatt emelt vádat azzal a 47 éves szolnoki férfivel szemben, aki úgy élt, hogy országszerte megszállt különböző hotelekben, majd fizetés nélkül távozott.
Késik az idei balatoni korcsolyaszezon

Késik az idei balatoni korcsolyaszezon

Még mindig nem fagyott be a Balaton, mert bár a hőmérséklet siettette a jégképződést, a múlt hét közepe óta fel-feltámadó erős szél mozgásban tartotta a vizet – jelezte a Magyar Időknek a Siófoki Viharjelző Obszervatórium vezetője.
Új technológia az iszapeltávolításban

Új technológia az iszapeltávolításban

Tavasszal munkába állhat a Balatonon az az új technológiával dolgozó, mobil lágyiszap-eltávolító és -víztelenítő berendezés, amelyet több mint két év alatt fejlesztett ki a Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt. az Unió 180 millió forintos támogatásával, összesen mintegy 350 millió forint ráfordítással – közölte a cég vezérigazgatója az MTI-vel.
Balatoni pecások, figyelem: februárban módosul a horgászrend

Balatoni pecások, figyelem: februárban módosul a horgászrend

Az idén sem emelkednek a balatoni horgászjegy-árak, a tó horgászrendje néhány pontban módosul - közölte Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója az MTI-vel.
Már januárban megindul a roham a balatoni szállásokért

Már januárban megindul a roham a balatoni szállásokért

A legnépszerűbb közösségi oldalon már most sokan keresik a balatoni nyári szállásokat. Jellemzően a kisgyerekes családok azok, akik már januárban lefoglalják a helyet.
Közel százan próbáltak tavaly engedély nélkül horgászni a Balatonon

Közel százan próbáltak tavaly engedély nélkül horgászni a Balatonon

Két kilométer felszedett halászháló, 11 bűncselekmény, 260 feljelentés, több mint ötmillió forint halvédelmi bírság: a balatoni halellenőrök tavaly is rendszeres folytattak vizsgálatot.
Mutatjuk a magyarok kedvenc nyaralóhelyeit

Mutatjuk a magyarok kedvenc nyaralóhelyeit

Mintegy 10 százalékkal nőtt a belföldi turizmus forgalma 2018-ban. Az 1-2 éjszakás foglalás volt továbbra is a sláger, utazásaink alkalmával jellemzően apartmanban, vendégházban vagy panzióban hajtottuk álomra a fejünket a Szallas.hu statisztikái szerint, és átlagosan 46 830 forintot fizettünk alkalmanként.
A túl enyhe tél nehezíti a balatoni nádaratást

A túl enyhe tél nehezíti a balatoni nádaratást

Bár itt a nádvágás ideje, az időjárás nem igazán alkalmas erre: sem a Balaton, sem a talaj nem kellően fagyott, így várhatóan az idén is csak a kívánt mennyiség töredékét lehet learatni – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.
Az utcákat túrják a vaddisznók a Balatonnál

Az utcákat túrják a vaddisznók a Balatonnál

Egész éves problémát jelent a Balaton környékén portyázó erdei állatok károkozása. Megoldás még mindig nincs, de a Balatoni Szövetség újabb egyeztetéseket folytatott az ügyben.
A vadmacska lett a hónap állata a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén

A vadmacska lett a hónap állata a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén

A vadmacska kapta a hónap állata címet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársaitól.