Balatonfűzfő

Balatonfűzfő város Veszprém megyében, a Balatonalmádi járásban. Balatonfűzfő a Balaton északkeleti csücskén, a Fűzfői-öböl partján terül el, megközelíthető a 71-es főúton és a Székesfehérvár–Tapolca-vasútvonalon (Balatonfűzfő vasútállomás). A régészeti leletek tanúsága szerint a római korig visszanyúló múlttal rendelkező település. A Máma nevű falu, a település őse, feltehetően már a honfoglalás idején is létezett. Máma neve egy 990-ben kelt görög nyelvű alapítólevélben szerepel először, mely szerint István király Mámát a szomszédos településekkel együtt a veszprémvölgyi apácamonostor birtokába helyezte. A tatárjárás idején, 1242-ben ezt a települést is feldúlták és a temploma is elpusztulhatott, mert a mai romtemplom keletkezési idejét a régészek a XIII. századra datálják. Egy dokumentum szerint 1292-ben már állt Máma Szent László tiszteletére emelt temploma, melyet minden valószínűség szerint a tatárjárás után építettek fel. Máma falu pusztulásáról nincsenek írásos adatok, de Thaly Kálmán: „Dunántúli hadjárat 1707-ben” című könyve alapján állíthatjuk, hogy a XVIII. század elején, a Rákóczi-szabadságharc idején pusztult el. A csatazaj elmúltával a falu lakói nem telepedtek vissza, bár temploma még állhatott, mert egy 54 évvel későbbi, 1761 augusztusában kelt vörösberényi egyházlátogatási jegyzőkönyvben a következők olvashatók: „A faluval szomszédos mámai pusztán van remeteség és remete. Távol van az emberektől, bár az esztergomi főegyházmegye engedélyével a Szt. László tiszteletére szentelt templom mellett létesült.” Tehát ebben az időben még állt a templom egy mellé épített remetelakkal. A templom későbbi pusztulásának körülményeiről nincsenek adataink. Az 1928-29-ből származó fényképen már rom, de még a nyugati oromfala is áll. A Jókai utcában található romtemplom napjainkban jeles ünnepségek helyszíne. Az újkori település ezzel a megnyilatkozással is tisztelegni óhajt a középkori Mámának, melyet történelmi elődjének tekint. A város mai arculata a XX. század első évtizedeiben – a vasútépítést (1909) követően – kezdett kialakulni és formálódik még napjainkban is. Fűzfő története és fejlődése egybeforrt az idetelepített vegyi- és papíriparral. Az ipari jelleg miatt azonban sokáig „rejtve” maradt Balatonfűzfő idegenforgalmi adottsága, jóllehet már az 1920-as évektől kezdődően élénk fürdő- és vitorlásélet alakult ki a településen. Az ipar jelenléte azonban számos olyan létesítményt is teremtett, melyeket a település saját erejéből nem tudott volna létrehozni. Ide sorolható a művelődés jelentős lehetőségeit biztosító Művelődési Központ, melynek épületét 1940-ben építette a Nitrokémia Ipartelepek Rt. Ugyancsak az ipari vállalat támogatásával jött létre az 1950-es évek közepén a környék egyik legszínvonalasabb sportcentruma, majd a megyei intézmények és vállalatok összefogásával a Balaton Uszoda, amely alkalmas úszóversenyek lebonyolítására is. Az ipari környezetkárosító hatások visszaszorulásával párhuzamosan megjelentek idegenforgalom kiszolgálását célzó beruházások: vitorláskikötők épültek, elkészült a Balaton-part első téli-nyári bobpályája, újak létesültek és korszerűsödtek a vendéglátóhelyek, körvonalazódik a Balaton-parti sáv kiépítése is, parkokkal, sportpályákkal, sétányokkal – minden itt élő és idelátogató ember számára. Balatonfűzfőt – 2000. július 1-jei hatállyal – a Magyar Köztársaság Elnöke: Göncz Árpád, Pintér Sándor belügyminiszter javaslatára várossá nyilvánította. Forrás: Wikipédia