Révfülöp

Révfülöp nagyközség Veszprém megyében, a Tapolcai járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A település és környéke a második világháború után vált kedvelt üdülőhellyé a Balaton északi partján. Az évente megrendezett és hagyományos tömegrendezvénnyé vált Balaton-átúszó versenyt a Révfülöp és Balatonboglár közé eső 5,2 km-es távon rendezik. A települést keresztezi a 71-es főút, így autóval egyszerűen megközelíthető, de vonattal is könnyen elérhető a Székesfehérvár–Balatonfüred–Tapolca-vasútvonalon utazva Révfülöp vasútállomásig, amely a település központjában található. Hajóval a Balaton déli partjáról a Balatonboglár és Révfülöp között közlekedő rendszeres átkelőjárattal lehet eljutni a településre. A két helység között 5 km széles a Balaton, a hajók naponta több alkalommal is megteszik a távot, a menetidő kevesebb, mint egy óra. A Fülöp-hegy és a Rétsarki-major térségében felszínen levő, valószínűleg karbon korú fillit, kvarcfillit és agyagpala a terület legidősebb földtani képződménye. Ettől északra és délre, a kőtenger körül, nagy területeket borít a felszínen is a perm időszaki vöröshomokkő és konglomerátum a Küszöb orrán, a Fenyős-tetőn és a Tepécs-hegyen. A permi homokkő felszínét főleg a mélyedéses részeken, permből átmosott agyag fedi, erre települ a pannóniai korú homok. A Balaton-felvidék jellegzetes talajai a permi homokkövön képződött vörös talajok. Ilyen képződmény a csopaki, balatonszepezdi és révfülöpi szőlők, kertek messziről vöröslő talaja. Wenzel Gusztáv Árpádkori új okmánytár. Codex diplomaticus Arpadianus continuatus. VI. 890–1235.című művében szerepel az 1093-ban kiadott (Szent László korára hamisított) oklevél, amelyben Szent László király a tihanyi apátság birtokát és jogosítványait megerősíti „XIII mansiones cum tribus molendinis aliisque appertinencijs; villa Pilip cum portu in loco Chazta, cuius terminus ab occidente iuxta villam Echir in congerie lapidum ab aquilone in cacumine moncium ab oriente versus villam Zepesd Abbatis Simigiensis;”. Kovács Éva A Tihanyi összeírás mint helynévtörténeti forrás című művében azt olvashatjuk, hogy az 1211-ből származó „Tihanyi összeírás” nevű, egykorú és eredetiben fenn maradt nyelvemlékünkben a tihanyi apátság tizenhetedik birtokaként, az egykori Zala vármegyei (Rév)Fülöp település is szerepel „Villa Pilip cum portu” néven. A településnél ősi rév volt a tavon keresztül. Révátkelők voltak Boglár-Rendes (Pálköve), illetve Révfülöp-Boglár között. Révfülöp kikötőrévét oklevelek szerint már a 11-12. századtól kezdődően használták. Egy 1451 évi oklevél említi, hogy a Balaton északi szélén húzódó út a fülöpi rév mellett haladt. 1330-ban „Zygethrew" alakban, vagyis „Szigetrév" néven tudunk a helyről, amely a révhez vezető útról is ír. Egy 1389-ben készült oklevél „Hajorew", azaz „Hajórév" néven említi. A fülöpi réven keresztül átkelve aztán Bogláron át. Simontornyán keresztül vezetett az út a Duna partján lévő folyami átkelőhöz. Csánki Dezső Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában című műve szerint „Filip. Villa Pilip cum portu in loco Chazta. (1093: Árpádk. új okmt. VI. 67.) Pylyp. (1358: Pannonh. főapáts. házi llt. Tihany, f. 1. n. 17. A.) Poss. Philiph. (1374: Zalai oklt. II. 91.) – Ma puszta Fülöp néven, a Balaton partján, Kővágó-Örs mellett. (Közelében Császta nevű hegygyel. Pesty. Helynev. I. 61.)” A virágzó középkori települést a törökök elpusztították. 1541-ben az adóösszeírók már lakatlanul és felégetve találták. Révfülöp ezt követően kopár és elhagyatott területté vált, majd Kővágóörs promontóriumaként (szőlőhegyeként) gyéren lakott puszta lett. A rendesi Bárány család tagjai 1752-ben azonban a révforgalmat újraindították. Mikoviny Sámuel az 1753-ban készült térképén a tihanyi és fonyódi rév mellett már jelezte a Révfülöpöt és Boglárt összekötő balatoni révet is. 1779-ben már révházról is tudósít egy korabeli forrás. A teherszállításon kívül személyszállítást végeztek, embert, követ és bort szállítottak a déli partra, aratás után visszafelé pedig gabonát az aratóikkal együtt és terményeket is hordtak a hajók az Észak-Dunántúlra. Telente a megerősödött jégpáncélon nád- és kőszállítás folyt Révfülöp és Boglár között szánon és szekereken. A nád és a kő ugyanis hiánycikk volt a déli parton. A Balaton déli partja itt van a legközelebb a tó nyugati felén. A révhajózás összeforrt a település történetével. 1796. július 9-én történt a Balaton eddigi legnagyobb tragédiája, amely a révfülöpi révhez kötődik. Az ekkor már Ságvári György birtokán és üzemeltetésében működő fülöpi rév a mai révfülöpi hajókikötő területén működött. Egy révhajó balesete során „midőn a Szegénysgh Somogyra aratás végett indula” 58 ember halt meg. A balesetet szenvedett révhajó jó időben indult el, aratómunkásokat szállított Boglárra, a déli partra. Feltételezés szerint, mivel két másik hajó már útra kelt Boglár felé, sok utas csak az utolsó hajóval tudott elindulni. Két összekötözött, nagyméretű, tölgyfából készült bödönhajó alkotta a révhajót. A bakonyi főnnek is nevezett bukószél, a Bakony felől érkező erős északi szél csapott le a tavon már félig átjutott hajóra. Amikor a hajó kormányát rögzítő kötél elszakadt („…a Kormány Gúzsa el szakadván–”.), az irányíthatatlanná vált hajó felborult, és a révész a Somogyba induló aratócsapattal együtt a vízbe zuhant. A hajón tartózkodó hatvanegy ember közül csak a tapasztalt révész és két utasa, a 28 éves tapolcai Dervarits László és Szűcs Péter Ádám menekült meg, ötvennyolc ember azonban a balatoni vihar áldozatává vált. Első fokon a révészt 30 pálcaütésre ítélték és a révészszolgálattól végleg eltiltották, de a vád fellebbezett. A másodfokú eljárás végét azonban nem érte meg a révész, mert 1797. március 1-én meghalt a börtönben. A balesetet követően az addig használt labilis kötözött bödönhajók helyett biztonságosabb palánkos dereglyéket, majd vitorláskompokat alkalmaztak a rév vonalán. A tragédia áldozatainak emlékét a déli parton, a révjárat balatonboglári célállomásán felállított emlékmű is őrzi. 1846. április 5-én megtörtént a Balaton Gőzhajózási Társaság megalakulása, a „magyar tengeren” pedig megindult a gőzhajó közlekedés a siófok-füredi vonalon kívül Badacsonytomajra, Almádira és a gazdaságilag is fontos rév útvonalán, Révfülöp és Boglár között is. 1871-ben megalakult a révhajózás lebonyolítására a Zala-Somogy Gőzhajózási Társaság, ennek a vállalatnak a révhajója volt a tó első csavargőzöse, amelynek a neve az 1872-ben épült „Balaton" volt. Ez a hajó nemcsak Boglár és Révfülöp között működött, mint átkelő-járat, hanem egyéb különjáratokat is vállalt. A század vége felé a Révfülöp és Boglár közötti rév járatait kora tavasszal, „mihelyt a Balaton jege elzajlott”, minden évben megkezdték. Czigány Károly jogász és író itteni villája a 19. század utolsó harmadában a szűkebb vidék társadalmi életének egyik központi fórumának számított, több író és művész is megfordult itt. Sokat tett Révfülöp fürdőteleppé történő alakításáért. Ekkoriban már a Balaton nem mint kulturális központ, hanem mint fürdőközpont lendült föl. A villa- és üdülőtulajdonosok 1899-ben megalakították a Révfülöpi Fürdő- és Partszépítő Egyesületet, amelynek évtizedeken át első elnöke Szontagh Tamás geológus volt. Az egyesület településfejlesztő tevékenysége révén a település kedvelt balatoni üdülőhellyé vált. 1912-ben épült meg a község modern kikötője. A korabeli leírás szerint az egymólós, nyíltvízi, két nagyhajó kikötésére alkalmas magas partfalú révállomás talaja, közepes keménységű márgás iszap. A kikötő mellett nyugat felé a nádas területét 1936-37-ben a kikötő építése során kikotort anyaggal töltötték fel amellyel a Balaton partvonalát biztosították. A 19. század végén, mint egész Európában, a bortermő szőlő termesztésének kultúráját tönkretette a szőlőpusztító gyökértetű, a filoxéra, de a község területén ma már újra sokan gondoznak kisebb-nagyobb szőlőskerteket. A terület a balatoni borrégióhoz, azon belül a badacsonyi borvidékhez tartozó szőlőtermő táj. A település a „Badacsonyi Borfalvak Hegyközség” tagja. A második világháború idején a révfülöpi kikötőben süllyesztették el a Kelén és a Tünde hajókat, a hajók gépházában a németek robbanóanyagot helyeztek el, ekkor 1945. március 27-én a hajók megmentése érdekében a magyar hajósok a fenékcsapok megnyitásával elsüllyesztették mindkét hajót, hogy a visszavonuló német csapatok ne robbanthassák fel. A németek a balatoni hajóparkhoz tartozó összes hajót felrobbantották, kivéve a révfülöpi kikötő előtt elsüllyesztett, de épen maradt két hajót, amelyeket később kiemeltek és helyreállítottak. 1946 nyarán ismét megindulhatott a rendszeres rév és hajóforgalom. 1943-ban vált önálló településsé, 1973. április 15-étől pedig a Káli-medence régióközpontja és annak közigazgatási székhelyeként nagyközséggé vált. 1989-től önálló nagyközségi rangú település, a Balaton térségének egyik legdinamikusabban fejlődő üdülőhelye. A település 2011-ben ünnepelte okleveles említésének 800 éves jubileumát. Nyaranta rendszeresen a révfülöpi móló a forgatási helyszíne a „Balatoni nyár” című élő televíziós magazinműsornak. Forrás: Wikipédia