Siófok

Siófok (régen Fok) kikötő- és üdülőváros Somogy megyében. A Siófoki járás székhelye, a Balaton-part legnagyobb városa, az ország egyik legnépszerűbb üdülőtelepülése. Hozzá tartoznak a 20. században a városhoz csatolt Balatonkiliti és Balatonújhely. A település a Sió előnevet az 1901-ben átadott Sió csatornáról kapta. Siófok a Balaton keleti medencéjének déli partján fekszik, ott, ahol a Sió ered a tóból. Északról a Balaton, keletről a Mezőföld szélét képező hullámos fennsíkok, délről és nyugatról pedig Külső-Somogynak a Balaton déli oldalára jellemző szelíd lejtésű dombsorai határolják.

Az 1950-es megyerendezésig a Sió határvonal volt Veszprém és Somogy vármegye között; jelenleg Siófok Somogy megyéhez tartozik, annak második legnagyobb városa, egyben a Balaton-part legnagyobb települése. A 20. század során határát többször kiterjesztették, így ma a déli part 70 km-es szakaszából 17 km tartozik hozzá. Megközelíthető Budapestről és Nagykanizsa felől az M7-es autópályán, vagy a 7-es számú úton, Szekszárd (Tamási) felől pedig a 65-ös számú főútvonalon. Megyeszékhelyével, Kaposvárral viszont nincs közvetlen első- vagy másodrendű közúti összeköttetése.

Vasúti csomópontként is három irányból (a Székesfehérvár–Gyékényes-vasútvonalon, és a Kaposvár–Siófok-vasútvonalon) fogadja a személy- illetve teherforgalmat. Vízi úton a Balaton északi partjával (Balatonfüred), a Tihanyi-félszigettel és a nyugati medence kikötőivel van összeköttetése. A város területén (a Balatonkiliti nevű településrész mellett) repülőtér is működik.

A vízpart környéke
A város partvonala két szakaszra osztható. A Sió csatornától nyugatra fekvő szakasz Ezüstpart néven ismert, keletre pedig az Aranypart található. A szállodák nagy része és a város szórakoztató központja, a Petőfi sétány az Aranyparton található. A sétány mentén helyezkedik el a fizetős Nagystrand, amely jelenleg (2007-től) a Coke Club nevet viseli. Kicsit tovább haladva keletre található a szabadstrand, amely kilométereken keresztül egészen Szabadifürdőig húzódik. Az Ezüstpartot inkább egy-két szintes nyaralók és panziók uralják, ott végig szabadstrand van a partvonal mentén. Az ókortól a török megszállásig Siófok környéke már rómaiak korában is lakott terület volt. A római hódítás az 1. században ért el a mai Siófok környékére, itt vezetett a Sopianaeból (Pécs) Triccianán (Ságvár) át Arrabonába (Győr) vezető útvonal. Sectus Aurelius Victor 3-4. századból származó feljegyzései szerint Galerius császár a jelenlegi Siófok területén a Lacus Pelso (a Balaton latin neve) ingoványos részeinek lecsapolására 292-ben zsilipet építtetett, és erdőket irtatott ki. A honfoglalás után, 1055-ből származó tihanyi alapítólevélben találkozhatunk e hely említésével: „Rivulus namque, qui dicitur Fuk fluens”, azaz „A kis patak, amit Fuknak neveznek is az említett tóból ered, olyan helyen van, amelyen a népeknek átjárása van egy régebbi hídon és gyakran gázlón is”. Fuk mint falunév először 1137-ben szerepel írásban az adózó helységek között, az 1528-ban megjelent Tabula Hungariae Fok néven tünteti fel. A Siófok szóösszetétel 1790 óta ismeretes. A tatárjárás után Fok újratelepült, majd 1552-ben a törökök kerítették hatalmukba Fokot és környékét. Siófok hadikikötő lett és erődöt is építettek itt, az erődítmény a mai kórház közelében lévő „Granárium” dombján volt.

A vidék 1688-ban szabadult fel a török megszállás alól. Fok a veszprémi káptalan tulajdonába került, aki telepesekkel népesítette be, s 1693-ban fatemplomot építtetett a lakosság számára. A 18-19. század Rákóczi szabadságharca idején itt húzódott Vak Bottyán híres Sió-vonala, amelynek végső sarkpontja volt a siófoki erősség. 1705-ben II. Rákóczi Ferenc fejedelem, a mai címer alapjául szolgáló pecsétet adományozott Fok falunak, majd 1736-ban épült fel a Szűz Mária szeplőtelen fogantatása tiszteletére a barokk stílusú plébániatemplom. Jelentősebb fejlődés a 19. században indult el a településen. 1810-től az Erdély-Adria gyorspostakocsi járat már érintette Siófokot, de önálló postamesterség csak 1867-től működött itt.

A víz szabályozása 1810-től kezdődött a faluban. Majd Beszédes József vízügyi mérnök elképzelése alapján kitisztogatták a Sió medrét, újra malmokat üzemeltettek, a Balaton vízszintje egy métert apadt, így 51 000 hold terület vált szabaddá a víztől, a Sió szabályozásával 6000 hold szabad telek alakult ki. A település életében jelentős változást hozott a Balatoni Gőzhajózási Részvénytársaság megalakulása 1846-ban. Ebben nagy szerepe volt Kossuth Lajosnak, aki saját kezével írta meg a gazdasági társaság alapító okiratát, és gróf Széchenyi Istvánnak a részvénytársaság örökös elnökének. Ugyanebben az évben, szeptember 21-én vízre bocsátották a Kisfaludy kerekesgőzöst. 1861-ben adták át a forgalomnak a Buda-Nagykanizsa közötti vasutat.

1863-ban elkészült a vasútállomás (bár már 1861-ben megállt itt a vonat), egy év múlva pedig megépült az első, mólókkal védett hajókikötő. Ugyanebben az évben új Sió-zsilipet is nyitottak, melynek fő feladata a vízszint-szabályozás volt. A fazsilipet vasszerkezetből készült zsilip 1893-ban váltotta fel. Mezővárosi rangot, azaz országos vásártartási engedélyt 1865-ben kapott a település. Ekkor 200 házat és 1500 lelket számláló község volt Siófok. Siófokon, vagy ahogy akkoriban többen nevezték: Zsidófokon (a források alapján ez inkább leíró jellegű, mint pejoratív kifejezés volt) egykoron nagyszámú zsidó vallású lakos élt. Az 1860-as évek elején a létszámuk 347-re tehető, közte 70 kereskedő élt itt, akiknek nagy szerepe volt abban, hogy a város Európa egyik vonzó üdülőhelyévé vált. 1866-ban jelent meg az első hirdetés Balatontavi Fürdő Siófok címmel a Zala-Somogyi Közlönyben. Végh Ignác bérlő a veszprémi káptalannal kötött 12 éves fürdőjog bérleti szerződést, amit újabb 12 évre meghosszabbítottak. 1878-ban készítette el a „Magyar Tenger” feliratú fürdőházat, amely a Neuschlass építő cég tervei szerint épült, svájci stílusban, díszes homlokzattal, száz személyes társalgóval, vízre nyíló nagy ablakokkal, emeletes kilátószobával, nyolcvan fürdőkabinnal. A veszprémi káptalan 1885-ben kezdett telkeket parcelláztatni és megkezdődött a mai fürdőtelep kiépülése.

Jellemző a balatoni táj megejtő és ihlető vonzerejére, hogy az első villatulajdonosok jó része festőművész volt – Than Mór, Vágó Pál, Feledi-Flesch Tivadar (Zichy Mihály veje) és Tölgyessy Arthur villája állt már ebben az időben Siófokon. 1888-ban Baross Gábor nyújtott állami támogatást a Balatoni Gőzhajózási Részvénytársaság újjászervezéséhez. 1889-ben vízre bocsátották az új utasszállító hajót, a Kelént, aztán 1891-ben elkészült a Helka és az új Kelén. 1891. áprilisában a Siófok Balatonfürdő Rt. néven alakult meg az a tőkecsoport, mely megváltotta a káptalantól a fürdőjogot, s megvásárolta az építkezésekhez és parkosításhoz szükséges 60 holdnyi bozótos, vizes, mocsaras területet, s azt földdel töltötte fel. A társaság vezetője 1884-től 1905-ig Glatz Henrik, a Franklin Irodalmi és Nyomdai Rt. alapítója volt. Megindult a nagyobb szállodák: a Sió és a Hullám, később a Központi Szálló építése.

Az új fürdőtelepet ünnepélyes külsőségek között 1893. július 18-án nyitották meg, s ekkor hozták nyilvánosságra, hogy a Belügyminiszter a fürdőtelep részére a „gyógyfürdő” elnevezés használatát engedélyezte. Ehhez a pihentető környezethez tartozott az 1875-től indult, nagy egyéniségeket felvonultató siófoki színházi élet is. Siófok a 20. században 1900-ban kezdte meg működését a Balatoni Halászati Részvénytársaság. Ugyanebben az évben épült meg a lóversenypálya 1500 személyes lelátóval, itt voltak a Balaton-átúszás célpontjai, s minden évben úszó- és teniszversenyek gazdagították a siófoki nyár élményeit. Mozgalmas fürdőélete révén Siófok a budapesti nagypolgárság művész- és színészvilág kedvelt tartózkodási helyévé vált. (Karinthy Frigyes, Krúdy Gyula, ifj. Latabár Árpád, Kabos Gyula). 1904-ben elkészült az új vasútállomási épület, melyet 1989 óta ismét az eredetihez hasonló pompájában csodálhatunk meg. A régi épületet, amely a mostani épület és a felüljáró között helyezkedett el, lebontották. 1906. október 23-án létrejött a vasúti kapcsolat Kaposvárral: megkezdte működését a Mocsolád-Tab-Siófok Helyiérdekű Vasút. (A vasútvonal ma a MÁV menetrendjében a 35. számot viseli.) 1919 augusztusában a település egy időre a nagypolitika középpontjába került, miután Horthy Miklós a Tanácsköztársaság leverésére készülve, az antant engedélyének birtokában a Dunántúlra vonult csapataival, főhadiszállását pedig itt alakította ki. A második világháború végén a települést nagy károk érték. A két hónapig itt húzódó frontvonal a parti építményekben, a nyaralókban, a szálló- és lakóépületekben, a hajóparkban sok kárt tett. Később Siófok a szakszervezeti és vállalati üdültetés központja lett. Újjáépült üdülőházai, valamint a csatornázás, szennyvíztisztítás és vízmű, illetőleg a partvédő művek kialakítása a tókörnyék legnagyobb, legjelentősebb, nagy tömegeket befogadó helyévé tette Siófokot.

A második világháború alatt, 1944-ben a nagyközségből közel 500 zsidót hurcoltak el, közülük 72-en tértek vissza a második világháború után. 1947-ben a Sió-csatorna építési munkálatainak keretén belül elkészült az új zsilip, mely már hajók közlekedését is lehetővé tette. 1950-től Somogy megyéhez tartozik a település és ugyanebben az évben járási székhellyé is vált. 1958-tól indultak meg újból a turisztikai, idegenforgalmi fejlesztések, melyek hatására újra megjelentek a külföldi vendégek. 1962-ben szállodasor épült, a hatvanas évek közepén megélénkült a lakásépítés is. 1968. december 31. volt Siófok várossá válásának időpontja. Ez előtt nem sokkal felépült a 400 ágyas kórház, majd utána a dél-balatoni feladatokat ellátó kulturális központ és könyvtár. 1971-ben elérte a várost az M7-es autópálya bal oldali szakasza. 1975-től már csak Balatonaligáig kellett autóúton közlekedni Budapest felé, de a teljes autópálya elkészültéig még 27 évet kellett várni. A rendszerváltást követő 1990-es helyhatósági választások óta 18, 2010 óta 11 tagú képviselő-testület irányítja a várost. A lehetőségeket kihasználva helyi újság és nyílt sugárzású helyi televízió kezdte meg működését a városban.

Az ezredforduló után A 2006-os nyári szezonra egyszerre több nagy jelentőségű területrendezési-fejlesztési program is befejeződött. A Petőfi sétány fejlesztése során az addig a hetvenes évek színvonalát idéző sétálóutca képe jelentősen megváltozott: elegáns térburkolatot, árnyékolástechnikai elemeket, utcabútorokat, hangulatos teraszokat, szökőkutakat, állandó térfigyelő rendszert kapott. A megújult sétálóutcát a nyári szezonban megnövelt rendőri jelenlét és külső biztonsági cégek is felügyelik, melynek jótékony hatása azóta is érezhető. A fejlesztések a helyi vállalkozók kezdeményezésére és részvételével zajlottak. A Jókai park elhelyezkedése és mérete miatt mindig is kiemelt turisztikai helyszín volt Siófokon. A 2006-os átépítését követően azonban a város ékszerévé lépett elő. Modern játszóterével, tetszetős tavával, az öreg fák között kanyargó sétálóútjaival a családi kikapcsolódás egyik legjobb helyszínévé lépett elő. A Szent Miklós park szintén új külsőt kapott.

Napjainkra a minőségi beruházásoknak köszönhetően Siófok a Dél-Dunántúl első számú wellness- és konferenciaközpontjává lépett elő, hogy a nyári szezont követő hónapokban is érdemes legyen a városba látogatni akár csak egy hosszú hétvégére is. Fejlett idegenforgalmi infrastruktúra, évről évre bővülőprogramkínálat vonzza Siófokra a hazai és külföldi vendégeket. Ez a dinamikusan fejlődő, vonzó, innovatív város 2011-ben a parttól a belvárosig megújult. Csak a városközpontban több mint 6 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg. A belváros revitalizációja során megtörtént a régi víztorony felújítása, a tér burkolatának és növényzetének teljes cseréje, felépült az új Regionális Történeti Kutatóintézet és Könyvtár épülete valamint a Sió Pláza bevásárlóközpont. Az eredmény egy új belváros képe, amely mediterrán hangulatával illeszkedik az üdülővárosi hangulathoz.
Forrás: Wikipédia