Balatonalmádi

Balatonalmádi nagy ütemben fejlődő, forgalmas üdülőváros Veszprém megyében, a Balaton északkeleti öble közelében, az Öreg-hegynek a tóra leereszkedő lejtőjén. Fejlődésében nagy szerepe van a közeli megyeszékhelynek, Veszprémnek. Székhelye a Balatonalmádi járásnak. Balatonalmádi része Vörösberény (1971 óta), Budatava és Káptalanfüred is. A Balaton északkeleti csücskében, a 71-es főút mentén fekszik, a víz felé nyitottan, nyugati és északi oldalról dombokkal övezve, amelyek mintegy szélárnyékot teremtve megóvják a települést az uralkodó szelektől. A környező dombok-hegyek jelentős mértékben tartalmaznak vörös homokkövet, amelyet a helybeli házak építésénél gyakran használtak. A vöröskövet a földrajzi nevek is őrzik, ma már az építőkő bányászata befejeződött, az ásvány nagyobb feltárása pedig bauxittartalma miatt elmaradt. A környék a természet által nyújtott előnyök és a Balaton közelsége révén már a római időkben lakott hely volt. A honfoglalás idején a fejedelmi törzs szállásterületéhez tartozott. Almádi első írásos említése 1082-ből, Vörösberényé 1109-ből származik. Településalakító adottságai közt a távoli múltban elsősorban (a permi vörös homokkő málladékából keletkezett talaja révén) szőlőtermő helyként szerepelt. A református hitközség tagjainak anyakönyvezése 1735-ben indult, a római katolikusoké 1749-ben. A település neve a 20. század eleji községnév-rendezésig Almádi volt. 1909-ben lett nagyközség. Az 1908-1909-ben megépült Győr–Veszprém–Almádi-Alsóörs és a Börgönd-Szabadbattyán-Balatonfüred-Tapolca vasútvonal révén üdülőhelyi fejlődése ugrásszerűen felgyorsult. A Balatonalmádi Fürdő és Építő Részvénytársaság megalakulása is ösztönző hatást fejtett ki. A partot 1889-ben parkosították, nagy fáit 1903-ban ültették, 1925-ben kapott villanyt, 1927-ben épült az első strand, amit 1945 után, majd 1964-ben bővítettek. Vízhálózatának kialakítását 1942-ben kezdték meg, 1960-ban a Malom-völgyi források bekapcsolásával egész területét ellátták. A Balatoni Üdülőkörzet idegenforgalmi fejlesztése az 1960-as évek elején indult meg, s ettől kezdve mind a szervezett, mind a családos üdülés célterületévé vált. Szálló- és ellátólétesítményei mellett óriásivá nőttek üdülő- és zártkerti övezetei, melyek lényegében Csopak-Alsóörstől Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonakarattya részeivel sajátos üdülőagglomerációként nőttek össze. A település gazdasági alapját ma alapvetően az üdülő-idegenforgalom, s az ezen gazdasági ágra települt szolgáltatások és ellátás képezik. Foglalkoztatási struktúrájában is ez jellemző, melynek allergikus oldala a szezonalitás. A várossá válással idetelepült intézményrendszer igényei révén, a kiegészítő és helyi termelő gazdasági szervezetek letelepedésével, az idegenforgalmi szezon megnyújtásával ez az egyoldalúság lassan oldódik. A városnak parti településkörnyékére gyakorolt vonzó hatása elsősorban kereskedelmi-szolgáltató és szórakoztató hálózatával valósul meg, melyben a kilencvenes évek magánvállalkozásai, privatizált gazdálkodó szervezetei igen változatos kínálatot jelentenek. A város fejlesztésében a nyolcvanas évektől nagyobb hangsúlyt kapott az állandó népesség letelepítését szolgáló magán- és szervezett lakásépítés is, valamint a városi funkciót bővítő középfokú intézmények ide telepítése, köztük a jónevű kéttannyelvű gimnázium – az ország első ilyen intézménye –, bevásárlócentrum stb. Ezek térségellátó-szervező hatása fokozatosan kiterjed, s az előzőkben említett spontán agglomerációt is kezdi normális településfejlesztési keretbe illeszteni. A város gazdasága és urbánus-, illetve üdülő-idegenforgalmi jellegének erősítése megkívánja a korszerű telekommunikációs, illetve informatikai hálózatokkal való mielőbbi kapcsolatok és helyi szolgáltatások kiépítését, amely egy újabb helyi gazdasági ág megjelenését eredményezheti. A városi atmoszféra igényli az állandó kulturális-művelődési szolgáltatásokat, publikációkat, melyek meglevő helyi hagyományokra és polgári kezdeményezésekre alapozhatnak. Forrás: Wikipédia